Dream Street Blog

Indul a fullART!!!

2011-01-21T03:38:00.000-08:00

2011 februárjában (várhatóan 23-án) indul el a fullArt.

A http://www.fullart.hu/ címen található oldal elsősorban fiatal művészek számára nyújt lehetőséget bemutatkozásra.

Regisztrálni bárki regisztrálhat, aki valamilyen felsőfokú művészeti iskolát végez, vagy végzett az elmúlt 6-10 évben.

Lehetőség nyílik megosztani saját munkáinkat (videó, zene, fotó, bármilyen műalkotás). A profil oldalakon kívül, napi 2-3 frissüléses művészeti hírportál indul, amelyen számos neves művészeti odlal cikkei is megtalálhatóak lesznek (természetesen főként a regisztrált fiatalokról). Mindezek mellett a fullart regisztrált tagjai számára rendezvényeket biztosít, illetve a mai fiatal művészek támogatásáért folytat tárgyalásokat.

Kezdeményezéseket, ötleteket, előregisztrálókat már most várjuk.

Küldd e-mailed a elnokseg@dreamstreet.hu címre.

További informmációk a témával kapcsolatban: HAMAROSAN!

2010-07-24T15:57:00.000-07:00

Határtalan munka???

Hát bizony, rengeteg idő telt el az utolsó bejegyzés óta, ami azért magyarázatot követel.

Nem lustaság, vagy kedvtelenség okozta a hosszas hallgatásunkat. Csupán arról van szó, hogy annyi munka hárult kis stúdiónkra, hogy még szinte most sem látunk ki az alagútból.

Voltak rendezvények, hangfelvételek, esküvők, koncertek, reklámfilmek, sőt két kisjátékfilm is a palettán. De mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Tomi például sikeres felvételi vizsgát tett a Zeneakadémiára, jómagam pedig sikeresen túléltem az elmúlt hónapok megterhelő gondjait.

Élünk, talán még nem virulunk, de lassan helyreáll a káosz, és végre újra elhalmozhatjuk bejegyzéseinkkel a blogot.

Hamarosan egyébként rövid beszámolót fogok írni a balmazújvárosi forgatás élményeiről, és remélem Tamás barátom némasága is megtörik...

2010-04-10T14:14:00.000-07:00

Tehàt Toni egy, a reptérhez közeli

2010-04-10T11:21:00.000-07:00

Bizonyàra feltünt, hogy elég régen irtam utoljàra.

2010-04-06T12:28:00.000-07:00

Egyszer volt...

Épp megmutattàk a zeneiskolàt – a kurzus helyszinét – és kifelé tartottak, amikor egy nagyobb embercsoport közeledett a bejàrat felé.

2010-04-06T12:22:00.000-07:00

A kezdetek

Toni riadtan ébredt egy idegen àgyban, eltelt pàr pillanat, mire ràjött hol is van.

2010-04-02T14:59:00.000-07:00

Elöszo

Elsosorban ugy érzem egy kis magyaràzattal kell szolgàlnom az utazàsomat illetöen.

2010-04-01T12:06:00.000-07:00

Svájci kalandjáték

A következő héten érdemes lesz gyakrabban olvasgatni a Dream Street Blogot, ugyanis érdekes történetekben lehet részünk.
Mi is fog történni?
Prágay-Szabó Tamás, operatőr barátunk ma délután egy 11 napos svájci kalandra indult, amiről ígérete szerint minden este egy rövid helyzetjelentést fog írni.
Miért is érdekes ez a kaland???
Tamás nem üzleti, de még csak nem is filmes érdekeltségű túrára indult, hanem egy ritka kirándulásra, ahol egy olyan lányt fog megkeresni, akivel életében mindössze pár szót beszélt, de azóta is csak azokról a pillanatokról álmodozik.
A kaland nem lesz könnyű, s talán nem is sikerül, de egy valamiben egészen biztos vagyok: érdekes lesz.
Lassan be is fejezem írásom, hogy hagyjak az ő élményeinek helyet, hiszen ezekben a pillanatokban landol a gép, és bármikor jöhet az írás...
Sok sikert Tamás!!!

2010-03-11T14:02:00.000-08:00

Jelentéktelen Jelenet

- Tudom ám én, hogy mi lenne a helyes döntés - mondta Tóni majd nagyot kortyolt poharából.

- Dehogy tudod, ha tudnád, akkor nem olyanokkal töltenéd az idődet, amik már akkor elbuktak, amikor még neki sem kezdtél - válaszolta Bendegúz egy kicsit hevesebben, mint szerette volna.

Csütörtök este volt, a két barát pedig az aktuális kedvenc helyén, a Baltazárban üldögélt. Nehéz hónap állt mögöttük, régóta nem tudtak a munkát félretéve beszélgetni egy kicsit.

- Tényleg, komolyan mondom, hogy tisztában vagyok vele. Csak az a fránya kis hang, aki ott ül a vállamon, és nem hagy békén, rendületlenül tömi a fejem őrültebbnél őrültebb gondolatokkal, például elhiteti velem, hogy sikerülhet.

Bendegúz a fejét csóválta, tudta, hogy úgysem tudja meggyőzni, de szerette volna, ha Tóni végre egyről a kettőre lépne. Már hónapok óta tartó nyüglődése kezdett átfordulni valamiféle kétségbeesett erőlködésbe, ami kihatott az egész életére, de főleg az aggasztotta, hogy maga Tóni is kezdett elveszni, lassan de biztosan átalakulni.

- Sokat gondolkozom mostanában, - folytatta Tóni - hogy az eszemre kellene-e inkább hallgatnom, csak tudod hogy ez ilyenkor nagyon nehéz. Azt sem tudom képes lennék-e rá. Azt hiszem, hogy most éppen nekifutásból ugrok a sötétségbe, csak nem tudom, hogy egy végtelen szakadék vár-e ott rám, vagy szilárd talajt találok...

- Nos, tudod, hogy nem szeretnék beleszólni, de abban az egyben biztos vagyok, hogy ebből az egészből semmi jó nem származhat. Egy olyan álmot kergetsz, ami talán nem is létezik.

Felhajtotta maradék Csavarhúzóját, intett a pultosnak egy újabbat kérve, majd tovább beszélt Tónihoz, aki a elmélyedt a falon lógó képnek csúfolt színkavalkádban.

- Hidd el, az egész nem ér annyit, ha meg mégis összejönne rengeteg idő, valami hihetetlen csoda, és még ki tudja mi árán, rájönnél, hogy ez nem is az amit keresel.

Tóni alig hallotta barátja szavait, de persze tudta, hogy teljesen igaza van. Tudta, de legbelül úgy érezte, hogy nem lehet így. Járt már hasonló cipőben, és ha valamit, akkor a reménytelen helyzeteket azonnal felismerte. Persze attól még nem lett könnyebb semmi, de most valami más volt. Nem tudta, hogy mi, fogalma sem volt róla. Csak érezte, hogy követnie kell ezt a furcsa, reménytelen gondolatot.

Közben a pincér, akár egy szellem, megjelent az újabb csavarhúzóval, és szó nélkül telire cserélte Bendegúz, és Tóni időközben kiürült poharát is, majd ott sem volt. Ugyan nem tudott sokat a fiúkról, azok gyakran beszédbe elegyedtek vele, de a mai nap más volt. Egy szempillantás alatt képes volt megállapítani, hogy melyik vendégének milyen hangulata van, fejből tudta rendelési szokásaikat, és tisztában volt vele, hogy ennek a képességének köszönheti visszajáró látogatói nagy részét.

Bendegúz a gyümölcsszeletet piszkálta le poharáról, amikor Tóni telefonja sms-t jelezve megcsörrent. Pillantásából azonnal megállapította, hogy ki a feladó. Többször elolvashatta egymás után, mert elég sokáig meredt telefonjára, de arckifejezéséből nem tudott következtetni az üzenet tartalmára. Tóni végül felnézett, és minden bevezető nélkül felolvasta az sms-t, ami így szólt:

2010-03-08T17:40:00.000-08:00

Ahány ember...

Amikor színpadon vagyok zenészként tulajdonképpen hangjegyeket játszom, amik mögött valami sokkal több lapul. Valami közös nyelv a darab és köztem, amit igazából csak mi értünk.
Egy kívülálló fül, legyen az profi muzsikus, vagy egy abszolút laikus, soha nem tudhatja pontosan, hogy mi is rejtőzik a hangjegyek mögött.
Hallja, hogy szép, vagy szomorú, vagy feszült, de nem tudja, hogy mitől, és miért.
Ez egy nagyon belsőséges világ. Olyan, amit csak nagyon kevesek értenek meg.
Egyetlen hang annyi mindent jelenthet. Boldogságot, fájdalmat, kiáltást, érintést...
Mindent.
Persze lehetne vitatkozni arról, hogy milyen arányban fontos a tudatosság, vagy az ösztönösség, csak éppen ez egy vakvágány, mert ez már okoskodás, amire semmi szükség sincs.
Persze a szakmát tudni kell, legyen bármiről is szó, de ez még önmagában nagyon kevés.
Tulajdonképpen ha példát akarok hozni, akkor azt írom: csupán a szakma tudása nem más, mint egy szép nő lélek nélkül.
Csak éppen a szépség mindössze egy apró külsőség, ami hamarabb elmúlik, mint várnánk.
A lélek, az viszont örök.
A hangoknak élnie kell, és nem csupán élniük, hanem betölteniük az ürességet.
Nagyon sok mindent nem tudok, és nagyon sok mindent rosszul csinálok, de abban biztos vagyok, hogy a zenénk egy tükör a lelkünkről, ami kegyetlenül tiszta képet ad rólunk.
Aki hallja nem érti, csak érzi, hogy belül sírsz, tombolsz, nevetsz, szeretsz, vagy élsz, és ez így van jól.

2010-02-20T09:36:00.000-08:00

Új szelek fújnak!

Bizonyára sok embernek feltűnt az új webdesign-ünk. Az új oldal egy sokkal tágabb képet akar mutatni a stúdió életéről, a mi életünkről, munkáinkról, terveinkről, és nem utolsósorban álmainkról.

A változásra egyrészt azért volt szükség, mert nagyon sok új munkánknak már nem tudtunk helyet adni a régi oldalunkon. Másrészt mi is sokat változtunk az elmúlt egy évben.

Új szelek fújnak, sok minden változott/változik. Szeretnénk, ha mi nem ragadnánk meg egy szinten, és folyamatosan megújulhatnánk.

A stúdió májusban hat éves lesz, tehát lassan kisiskolás korba lép.

Növekszik, okosodik, tanul, de még őszinte, és álmodozó.

Mi szeretnénk, hogy ez a folyamat állandó legyen, és ha tíz, vagy húsz év múlva Isten még éltet bennünket, akkor ugyanezt újra leírhassam. Ehhez viszont nevelnünk, és óvnunk kell a stúdiót. Egyengetni kell az útját, és biztos hátteret kell nyújtanunk neki, elsősorban erkölcsi téren.

Azt gondolom, hogy ez csak akkor működik, ha nem felejtjük el, hogy honnan jöttünk, és azt, hogy hová szeretnénk eljutni.

Ha valaki alaposan megnézi az oldalt, kérdezheti majd: mik ezek a régi gagyi videók?

Hiszen számtalan jó minőségű, szép bemutatóanyag mellett, valóban érdekesen hat néhány kis videónk. Csakhogy ezek mind mi voltunk egykor.

Büszkének lenni pedig nemcsak a tökéletesre lehet, hanem arra is, amit izzadtságcseppek árán értünk el, amiből lehet tovább építkezni.

Azt szeretném, ha ezek a videók mások számára példaértékűek lennének, hogy láthassák életre kelthetőek a legmerészebb álmaink is.

Hit, és bizalom nélkül nem megy semmi.

És, azt is szeretném, hogy ezek a videók a számunkra, - akik ezek készítésében szerepet vállaltak – legyen ez egy édes emlék, ami gyakran eszünkbe jut, és mosolyt csal az arcunkra.

Én azért vagyok boldog, mert e néha mesés, néha gyötrelmes hat év alatt annyi szép emléket kaptam, barátokat szereztem, akiket nem fogok elfelejteni.

Kedves Barátaim! csak kívánom Nektek, hogy Ti is azt érezzétek, amit én!

A jövőre nézve pedig Kocsis Zoltán szavait szeretném lejegyezni:

„Vannak olyan alkotók…, akik másként hagyták maguk mögött a Világot, mint ahogy találták!”

Kívánom, hogy mi és Ti is ezen személyek közé tartozzunk majd sok-sok év múlva.

Addig is kívánok Nektek további sikeres munkát, és sok boldogságot!

Kedves Olvasóinknak, és Ügyfeleinknek is csak hasonlókat remélhetek, talán azzal kiegészítve, hogy további kellemes böngészést kívánok!

Üdvözlettel: Bekker Péter - elnök

2010-02-19T15:05:00.000-08:00

Esti tea

Régen volt már, hogy a nap végére maradt erőm, vagy időm, és leülhettem forgatókönyvet írni. Ma viszont így történt.

Hogy szerencsére, vagy sem, azt nem tudom, de jó volt leülni egy kicsit.

Nem akarom túl misztifikálni az írást, hiszen írni bármikor lehet bármiről. De az írásaink mögött ott van a lelkünk, és ott lapulnak az érzéseink.

Sok minden kavargott már a fejemben. Gyakorlatilag tele voltam ötletekkel, és ki voltam éhezve arra, hogy írjak.

Én nem vagyok egy rutinos forgatókönyves. A sok ötletből megpróbálom kiválasztani a legjobbnak tűnőt, és elkezdem kidolgozgatni.

Nem megy gyorsan, és könnyen sem.

Nekem egy bizonyos varázsra van szükségem.

Szükségem van egy kis magányra, és arra, hogy feltörjenek elfojtott emlékek, elfelejtett pillanatok, elrejtett tekintetek.

Szeretnem kell azokat, akikről írok, legyenek azok bármilyen rossz emberek is. Meg kell értenem a cselekedeteiket.

Ha ez sikerül, akkor már magamat is jobban érthetem.

Ma nyugalom van. Fáradt nyugalom, de ez is jó most.

A szobámban ülök, egy finom forró teát kortyolgatok, csönd van, és nyugalom.

Egy fáradt ember nyugalma ez, de egy olyan fáradt emberé, aki hiszi, hogy az élet még sok-sok szép pillanatot hoz majd!

2010-01-25T16:24:00.000-08:00

Fej vagy írás?!

Hetek óta nem írtam.
Az ember azt gondolná, hogy valamiféle alkotói válságban szenvedek, és bevallom az én fejemben is átfutott egy ilyen gondolat, de rögtön ezután jött pár filmötlet is.
Így hát megnyugodtam, mégsem veszítettem el a fantáziám.
A helyzet egészen egyszerű: túl sokat dolgoztam mostanában.
Ez jó is, meg rossz is.
Hogy miért jó, azt gondolom mindenki tudja. A rossz oldala pedig az, hogy elhanyagolom a blogot, mert mikor írhatnék, én önző módon félholtan zuhanok az ágyamba.
De ennek vége. Most itt vagyok, és írok!
Ráadásul olyan titkokat, amit még a kedves stúdióvezető, társszerző barátom, Tamás sem ismer.
Minden év elején már nagyjából van egy éves tervünk arra, hogy mit szeretnénk forgatni.
Idén adódott először úgy, hogy először a marketinges ügyeket, üzleti teendőket intéztük el. De azért én titokban gondolkoztam.
Az nem titok, hogy az év második felében egy nagyjátékfilmen kezdünk dolgozni, ami minden eddigi munkánkat magasan fölül fog múlni.
Reméljük elsősorban a végeredményében.
Amiben azonban biztos lehet mindenki az az, hogy időintervallumban, technikában, és anyagiakban nagyot fog dobbantani ez a film.
Várhatóan közel 100! ember fog dolgozni a filmen, ami a magyarországi filmgyártás legkorszerűbb technikájával készülhet, és ami minimum 1 millió dollárba fog kerülni.
Nagy váltás?
Igen az.
Nekünk is újszerűen hangzik, de azért lassan beletörődünk.
Sokan vannak mögöttünk, és egyre többen lesznek, mert nekünk tényleg mindenki számít.
A film készítés folyamatáról folyamatosan be fogok számolni itt, aztán később az alkotás saját blogján is.
De...még nincs vége!
Most jön a titok.
Mivel ez a film 2011-re várható, mást is forgatunk majd idén.
Márciusban egy igazi kis csemege készül azoknak, akik szeretik az elvont művészfilmeket, hiszen egy igazán különleges helyszínen, egy igazán különleges filmet forgatunk.
De a vidámfilmek kedvelőinek is lesz okuk örömre, hiszen májusban autós kisjátékfilm, igazán nagy poénokkal.
Ezenkívül várható még: 1-2 kisjátékfilm, Live in Budapest 5-6, klipek, és még számtalan meglepetés.
Érdemes lesz tehát továbbra is figyelemmel kisérni stúdiónk forrásait.

2010-01-12T15:29:00.000-08:00

Digitális felfrissülés

Nem. Nem egy újabb szolgáltatásunkról van szó. Csupán a kedvenc hobbymról, amit ha szabadidőhöz jutok azonnal űzni kezdek.
Pár napja úgy adódott, hogy Ágikával jutott időnk egy kis mozizásra.

A mozi nálunk egy kisebb rituálé. Valahogy egy teljes szabadságot ad az embernek, végre ellazulva ülhet egy kényelmes székben egy nagy kijelzőre meredve, távol a külvilág idegesítő zajaitól.

A rituálé a film kiválasztásával kezdődik, amikor a neten mozit, és filmet választok.

Én általában drámára vágyom, Ágika meg a romantikus vígjátékokat kedveli, így abban szoktunk megegyezni először, hogy ne akciófilmet nézzünk.

Általában végül engedem, hogy ő válasszon.

Aztán elindulunk, mindig kicsit később, mint kellene.

Nem szeretek középen ülni a moziban, mert akkor mindenki átmászik rajtam, meg ott tömörülnek is. Viszont a fal mellett jó ülni, ezért oda kérem mindig a jegyet.
Ha megvan a jegy, irány a sok-sok sajtburger, mert úgy az igazi. Ezt mindenki tudja. Talán még a mozisok is sejtik...

Beülök, és nézem az előzeteseket. Szinte mindegyik tetszik. Még nem ehetünk, mert világosban ciki lenne előhúzni a sajtburgereket. Persze a szaga folyamatosan megcsap, és a nyál elválasztásom is beindul.

Aztán kialszanak a fények, és kezdődik a film.

Elhelyezkedem a székben és a sajtburgerekkel küzdve figyelem a kivetítőt.

Néha érdekes, néha nem, de ez már nem lényeges.

Meleg van, a hasam tele, a szék kényelmes, és még a pár sorral előttem ülő idióta folyamatos röhögése sem zavar.

Csak ülünk, és nézünk, a végén meghatódunk, és emelkedett hangulatban elhagyjuk a termet.

Hazafelé még kicsit beszélgetünk a filmről, de inkább csak elégedett arccal nézzük egymást.

Végül is jó volt az egész, ha nem is filmért, de jó volt.

Felfrissültünk. Ráadásul digitálisan.

2010-01-07T17:01:00.000-08:00

Egy tricikli emlékére

Régebben volt egy triciklink. Az alkatrészei nem voltak újak, de minden része meg volt kímélve a Föld porától.
Mint minden triciklinek, ennek is három kereke volt, azonban ennek mindegyik másfajta volt, és mindegyik máshonnan származott, mégis jól működött. Rengeteget jártunk vele, és annyi szép emlék fűz hozzá, hogy azt leírni nem is lehet. Ugyan soha nem volt tökéletes, le- leeresztett egy-egy kerék néha, mi mindig csinosítgattuk, hogy részt vehessünk vele majd a Nagy Versenyen.
Aztán eljött a Nagy Verseny, és mi mindjárt az első kanyarban kicsúsztunk. Kiestünk.
A következő időszak, az újabb Nagy Versenyig szintén lázas felkészüléssel zajlott, és bizakodva vártuk az újabb megmérettetést.
Újra kiestünk.
Kicsik voltunk még, és nem értettük, hogy miért nem nyerhetünk rögtön.
Újra és újra próbálkoztunk...soha nem sikerült túlmennünk az első kanyaron...
...és egyszer csak...
Túl éltük az első kanyart!
A kanyar után mindenki lázas izgalomba került, és mindenki azt hitte, hogy jobb a másiknál, és az ő taktikája a követendő.
Hosszú vita kezdődött, senki sem engedett a maga igazából...
A vitáért nagy árat fizettünk.
Miközben egymást martuk, nem vettük észre, hogy a tricikli furcsán kezd gurulni. Aztán az egyik kerék egy pillanat alatt leszakadt, és a tricikli a falnak ütközött, és darabokra hullott. Azóta sincs olyan triciklink, és talán már nem is lesz.

Kamerafej

2010-01-07T16:09:00.000-08:00

...és megszólal az operatőr. Én volnék az ember, aki a kamerának mindig a "rossz" oldalán áll, de persze a legkevésbé sem bánom ezt a pozíciót. Nem véletlen, hogy egy stábban a rendező után talán a legfontosabb szerep az operatőré, az ő "fején" megy keresztül először A Film, egy jelenet, egy apró snitt. Örömteli, ugyanakkor nehéz feladat ez, muszáj a legapróbb folyamatban is a nagy egészet látni, hogy aztán a képernyőn tényleg összeálljon a képek sorozata valamivé, ami képes hatást gyakorolni az emberre, képes értékeket közvetíteni.

Nagyon régóta foglalkoztat a filmkészítés hogyanja, számomra ez az a műfaj, amiben egyszerűen semmi sem szab határt a képzeletnek (persze azért nem árt egy jó vaskos költségvetés...:) Visszamehetünk a múltba, feltámaszthatunk rég eltűnt alakokat, újakat teremthetünk, de elkalauzolhatjuk a nézőt (és vele természetesen önmagunkat is) az általunk elképzelt jövőbe, de létrehozhatunk akár teljesen új világokat, lényeket, embert vagy állatot, a lehetőségek egyszerűen kimeríthetetlenek.

Kivételes szerencse kell azonban, hogy az ember olyan helyzetbe, olyan emberek közé kerüljön, ahol valóban lehetősége lesz ezeket a dolgokat filmre vinni, megmutatni a világnak.
Én - ugyan akkoriban még nem is sejtettem - de ilyen helyzetbe kerültem 2004-ben, amikor néhány alig pár hete megismert emberrel csináltunk pár felvételt egy régi kamerával. Egyikük természetesen Bekker Péter volt, mostanra pedig elmondhatjuk, hogy sikerrel elindítottuk rögös útján a Dream Street Filmstúdiót!

2010-01-05T17:29:00.000-08:00

Felnőttkori nyavalya

Amikor néhány évvel ezelőtt megálmodtunk egy filmstúdiót, kétségtelen, hogy gyerekek voltunk. Gyerekek nagy álmokkal, akikben igazából senki sem hitt.
Ma már mosolyogva emlékszem vissza ezekre a szép napokra, mert valóban azok voltak.
Álmodoztunk, és nagyon hittünk benne.
Emlékszem arra a lelkesedésre, ahogyan a fiúk dolgoztak az első filmünkön. Igazi kis megmozdulás volt. Mindenki csinált valamit, amihez értett, vagy azt hitte, hogy ért.
Egyetlen hiányzó dekorációs kellékért képesek voltunk órákon át utazgatni Hévvel, metróval. (Még bérletem is volt ilyen esetekre!)
Lelkesek voltunk.
Nappal iskola, délután forgatás, éjjel szövegkönyvezés, filmes könyvek olvasása... Mindezt szerelemből.
Néha sikerült találkoznunk filmes szakmabeli felnőttekkel.
Kedvesek voltak, mert meghallgattak bennünket, válaszolgattak is a kérdéseinkre, aztán a beszélgetések végén közölték: Ez nem jó szakma, vagy: Ez nem úgy megy gyerekek...
Nem értettük soha...
Aztán eltelt pár év. Nagyobbacskák lettünk, én meg is pocakosodtam, és még mindig filmezünk.
Szeretjük is, de...
Ma postára mentem, mert levelet kellett feladnom, onnan bankba rohantam, onnan nyomdába, onnan filmes megbeszélésre, és valami furcsát vettem észre...
Mintha rám is hatna ez a nyavalya, ez a fájdalmas élettel járó szerencsétlen kór...
Elfelejtem élvezni a pillanatot...
A pillanatot, amikor órákig utazok BKV-n egy kellékért, amikor karikás szemmel falom egy forgatókönyv lapjait, és egyáltalán, amikor fiatal vagyok, és szeretem azt, amit csinálok.
Persze tudom, az embereknek ilyenkor már annyi gondjuk van, de vajon nagyobb gondok ezek, mint egy fiatal srác hiányzó dekorációs kellékei?
Vajon szükségem van erre a felnőttkori nyavalyára?
Az egész csak felfogás kérdése.
Én inkább elindulok egy kellékért, és a többit útközben majd átgondolom, úgyis lesz időm.

2010-01-04T03:18:00.000-08:00

Dream Street Blog!

Marketing vagy hobby?

Ahogy az ember dolgozik folyamatosan ingerek érik. Ezeknek az ingereknek nagy részét jó kibeszélni, jó megosztani másokkal.
Amikor először gondoltam egy stúdiós blog létrehozására, csupán az volt a tervem, hogy ezen a helyen közzétehetem gondolataimat anélkül, hogy bárki cenzúrázhatná...
Gondolatokat a filmezésről, a stúdióról...
Gondolatokat filmekről, előadásokról, koncertekről...
Az egészet valamiféle kibeszélésként képzeltem el, ahová azt írok amit akarok, és nem kell ezeket ráerőltetni a Kedves Weblapolvasókra. Az lép ide, akit érdekel, az olvasgatja, akit érdekel.
Aztán hallottam a blogok marketing fogásairól, és kicsit jobban belegondolva rájöttem, hogy tulajdonképpen van ebben is valami.
Természetesen - mivel a Dream Street-ről van szó - egészen máshogy, mint a többi cég.
Mi nem akciókkal akarjuk traktálni az olvasókat (arra ott van a honlapunk), de talán ha bepillantást nyújthatunk a stúdió életébe írásainkkal, Önöket is megfoghatja az a kis elvarázsolt világ, amiben mi élünk, ahogyan mi élünk, és ahogyan mi gondolkozunk.
Ennek a blognak tehát nincs más célja mint, elkalauzolni Önöket a Dream Street-re, azaz az Álom Utcára, hogy ott aztán kedvükre sétálgathassanak...
A sétához kellemes szórakozást kíván a szerkesztő:

Bekker Péter